Levéltetvek ellen háztartási szerekkel, a legjobb megoldások - Így dolgozz konyhaszerekkel a levéltetvek ellen

Védekezzünk természetesen a levéltetvek ellen

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
hirdetes
Levéltetvek elleni megoldások

Levéltetvek elleni védekezés

Ma már rengeteg szer létezik a levéltetvek elleni harc sikeres megvívásához. Most először beszéljünk a permetezőszerekről. Megemlítem azért az előnyöket is, bár nincsen sok. Szóval előnyös, mert gyorsan megszabadulhatunk a levéltetvekkel kontakt, illetve felszívódó szerekkel egyaránt, a felszívódók a leveleken keresztül eljut a növény belsejébe, így hosszan tartó védelmet nyújt. Hátrány viszont az, hogy mivel bejut a növénybe, fontos, hogy nézzük az élelmezési várakozási időt, permetezési naplót használjunk, a legtöbb ilyen szer 28 és akár még több napig is a növényben marad.

Hátrány az is, hogy egy tasak alsóhangon 6-700 forintba kerül, ami 10 liter vízhez elegendő, ami valljuk be, azért nem olyan olcsó, főleg, hogyha nagy gyümölcsösünk van. Hátránya még, hogy nem biztosan nyújt 100 százalékos védelmet, én próbálkoztam sok szerrel, eddig nem győzött meg egyik sem. Tudom viszont azt is, hogy sok mindentől függ a permetezés sikere, a szélviszonyoktól, a napsütéstől, a páratartalomtól, mikor, mennyi csapadék hullik, és még sorolhatnám.

hirdetes

Sokaknak beváltak ezek a szerek, de ha inkább a természetes megoldásokat pártolod, akkor lapozz inkább a következő oldalra, és próbáld ki azokat a szereket, amik nekem beváltak.

Természetes védekezési módok levéltetvek ellen

Kezdjük azzal a szerrel, amit talán a legtöbben ismernek, ez nem más, mint a szappan. Nincs más dolgunk, mint szappant keverni a vízbe és azzal bőségesen lemosni a növényeket. Nem mondom, hogy egyszerű a nagyobb növényeket ekképpen megvédeni, de biztosan megfelelő védelmet nyújt. Permetezőbe is keverhető.

Második megoldás már lehet, kicsit meglepő lesz, de ez nem más, mint a banán. Ha azt látod, hogy megjelentek a levéltetvek, akkor nincs más dolgod, mint kiszárított és felszeletelt banánhéjat helyezel a növény földjébe, a tetvek menekülni fognak. Ez azonban csak cserepes növényeknél jelent megoldást.

Védekezés mosogatószerrel – 2-3 teáskanál mosogatószer 1 liter meleg vízhez a megfelelő dózis. Permetezzük vele a növényeket és megszabadulhatunk a levéltetvektől könnyedén.

Negyedik megoldás a csalán. Bármennyire is néztem, én soha, egyetlen egy csalánon sem láttam még levéltetűt. Te igen? Ezen felbuzdulva kipróbáltam a csalánnal való permetezést, család teát készítettem, és lefújtam pár kisebb növényemet, jelentem, bevált.

Ecet – Bizony, az ecet mindenre jó, erre is, írtam erről korábbi cikkemben, olvassátok el ti is: ecet felhasználása a kertben.

Paradicsomlé – A paradicsomot kifejezetten gyűlölik a levéltetvek. Készítsük egy kis főzetet nekik, rakjuk bele a leveleket, a szárakat, és 1-2 termést is. Főzzük egy óráig ezeket vízben, majd adjunk hozzá egy kis káliszappant, majd még egy ki víz és mehet a permetezés.

Meglepő lehet, de utolsónak a fokhagymát hagytam. Nem szükséges főzni sem, nagyon egyszerű a használata, de csak cserepes növényeknél használható. Dugjunk pár gerezd fokhagymát a növény földjébe, és várjuk a hatást, a levéltetvek menekülni fognak hamarosan.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-21

Ne hagyd kezeletlenül a rozsdagomba fertőzést: tavasszal kiújulhat

A rozsdagomba gyakori kórokozó, amely narancssárga vagy fekete foltokat okozva károsíthatja a növényeket. Ne hagyd kezeletlenül, mert tavasszal kiújulhat.

2024-09-30

Milyen összetételű szert használjunk az őszi lemosó permetezéshez?

Fedezd fel, mely permetszerekre van szükséged az őszi lemosó permetezéshez! Bemutatjuk, hogy mi, mire való, és hogyan használd őket a hatékony védekezéshez.

2024-09-06

A kert csodaszere: a bio neem olaj természetesen véd a kártevők ellen

A neem olaj a kertészkedés titkos fegyvere: természetes, környezetbarát és könyörtelen a kártevőkkel, miközben megóvja a növényeidet és a hasznos rovarokat.

2024-09-06

5 ok, amiért NE irtsd ki a szürke madársóskát

A szürke madársóska nem csupán egy gyom! Fedezd fel, miért érdemes megtartani a kertben: méhek kedvence, fogyasztható, tyúkoknak tápláló és még sok más!

2024-11-13

Felkopaszodott mikulásvirág elleni tippek! Így előzd meg idén

A felkopaszodott mikulásvirág problémájával sokan találkoznak az ünnepek alatt és után. Mutatunk néhány hasznos tanácsot és tippet az elkerülése érdekében.

2024-10-25

Gyümölcsfa ültetése ősszel? Szakértői tanácsok a sikeres ültetéshez

A gyümölcsfa ültetése ősszel is bátran kivitelezhető. Kertészeti szakember tanácsai alapján vesszük végig a gyümölcsfa ületés szakszerű lépéseit ősszel!

2024-11-21

Karácsonyi kaktusz szaporítása: így bővítsd a gyűjteményedet

A karácsonyi kaktusz szaporítása remek lehetőség arra, hogy bővítsd növénygyűjteményedet, vagy különleges, saját nevelésű ajándékkal lepd meg szeretteidet.

2024-11-04

Gyógytea köhögésre: természetes segítség megfázás idején a kertből

Egy gyógytea köhögésre alkalmazva természetes segítséget nyújt megfázás idején, és sok esetben a kertben is megtalálható gyógynövényekből készíthető el.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

kaparólapos trágyakihúzó

a mechanikus trágyakihúzók egyik fajtája, az istállóban kiépített trágyacsatornából... Tovább

légzőkészülék

a légzést végző szervek összessége, egyes szakaszai a légzésen kívül egyéb... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem