Nemzeti Emlékhely – ismerd meg a Hősök terét

Ismerd meg te is Hazánk Nemzeti Emlékhelyeit (I. rész)

Szélesi Ferenc - Főkertész, AN
hirdetes
Hősök tere, mint Nemzeti Emlékhely

A második világháborúban a tér is bombatámadás áldozatává vált, II. Lipót szobra megsemmisült, Mária Terézia szobra deréktól lefelé megrongálódott, Ferenc Józsefé pedig kiesett a helyéről és behorpadt a feje. A kommunista uralom alatt természetesen úgy alakították át, hogy megfeleljenek az akkori politikai nézeteknek, de tudni kell, hogy a Rákosi korszakban voltak olyan tervek, hogy elbontják az egészet. Végül szerencsére megmaradt, de a Habsburg uralkodók szobrait lecserélték, III. Károly helyét Bethlen Gábor, Mária Terézia helyét Thököly Imre, I. Ferdinándét Bocskai István, Il. Lipótét II. Rákóczi Ferenc, Ferenc Józsefét pedig Kossuth Lajos vette át.

A monumentális mű a magyarság nagyságát, ezeréves államiságát jelképezte, azonban a tér szerkezete 1929 után megváltozott, amikor elhelyezték a téren a Hősök emlékkövét (akkoriban „Hősök országos emlékköve” volt a neve), amelyre nézve tiszteleghettünk hőseink előtt.

hirdetes

A téren látható szobrok:

  • középen: a Millenniumi emlékmű, az oszlop tetején Gábriel arkangyallal, a talapzaton Árpád fejedelemmel az élen. Mellette balra (Hátulról előre) Tétény, Ond, Kond. Mellette jobbra (hátulról előre) Tas, Huba, Előd.
  • bal oldali oszlopcsarnok (balról jobbra): Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos. Az oszlopcsarnok tetején az Andrássy út felé néz a Munka és Jólét szobra, a másik végén pedig a Háború lovas kocsija.
  • jobb oldali oszlopcsarnok (balról jobbra): Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Az oszlopcsarnok tetején az Andrássy út felé a Tudás és Dicsőség szobra, a másik végén, a Háborúval szemben pedig a Béke lovas kocsija áll.

A hatalmas tér három fő eleme az 1896-ban épült Műcsarnok, Magyarországon az utolsó, eklektikus stílusban épült, 1906 decemberében átadott Szépművészeti Múzeum és a kettőt vizuálisan összekötő Millenniumi emlékmű – mindhármat Schickedanz Albert tervezte, a múzeumokat Herzog Fülöp Ferenccel közösen. (A Millenniumi emlékmű bronzszobrai Zala György munkái).

Forrás: Fotó: travelblat.com

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

juhtelep

nagyüzemi, korszerű épületekkel és egységes technológiával ellátott, szakosított telep,... Tovább

veseelégtelenség (urémia, uraemia)

A vese (->kiválasztószervek) működésének felborulásával járó súlyos állapot, melynek oka... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek