A zöldség- és gyümölcstermesztésben alkalmazott takaróanyagok igen változatosak, lehetnek szerves vagy szervetlen eredetűek. Elterjedtek a szerves eredetű, az iparban vagy a mezőgazdaságban melléktermékként keletkező anyagok, mint amilyen a szalma, a lekaszált fű, a megdarált komposzt, a feldolgozási hulladékok, a kipréselt szőlőtörköly, a kéregzúzalék vagy akár a szerves trágya. Ezeket használhatjuk a talaj felszínén vagy annak néhány centiméteres rétegével keverve.
Az élettelen szerves anyagok az egyik leggyakrabban alkalmazott természetes eredetű talajtakarók. Alkalmazásuk mind a környezetkímélő integrált növénytermesztésben, mind pedig a biotermesztésben kiemelt jelentőséggel bíró, a minimális talajművelés (minimum tillage) követelményeinek legjobban megfelelő talajművelési eljárások. A szerves anyagokkal való talajtakarás idegen neve a mulcsozás, amely hasonló szerepet tölt be, mint az erdei gyümölcsfák esetében az avartakaró. A szerves anyag lassan elbomolva a talaj termékenységét javítja és a talajt humuszban gazdagítja. Az elhaló növényi maradványok a talajban lévő élőlények számára táplálékot nyújtanak. Kísérletek szerint a mulcsozott területen a feltalajban (20 cm-es felső réteg) magasabb a földigiliszták száma, mint a takaratlan parcellákon. A hosszú termesztési idény alatt a növényeket a talajtakaró átsegíti a kritikus, száraz időszakokon, különösen ott, ahol öntözésre nincs lehetőség. Ebből eredően a finomgyökérzet aránya nagyobb, ami hatékonyabb tápanyagfelvétellel jár együtt.
A mulcsozás száraz viszonyok közötti gazdálkodás számára alternatív megoldást kínál, az öntözés elkerülésével ill. az öntözés hátrányainak mérséklésével. Jelentős talajnedvesség megőrző hatása több öntözéssel is felérhet, viszont a csapadék átszivárgása a takaráson meglehetősen lassú, és a takaróanyag jelentős mennyiségű vizet tarthat vissza, azaz csak a nagyobb esők után várható a növények vízellátottságának javulása. Ezt a hátrányt azonban egyértelműen ellensúlyozza, hogy a talajba került víz hasznosulása jobb, mivel a takarás alatt a nedvesség időben és térben is egyenletesebben oszlik meg (1. ábra). A talajtakarás a talaj vízgazdálkodásának javításával, a talajélet serkentésével elősegíti a tápanyagok fokozottabb feltáródását és hatékonyabb felvételét. A takarás alatt fokozódik a talaj porozitása, azaz megnő a közepes- és finompórusok aránya, ami nagyobb vízkapacitást és tápanyagmegőrző képességet jelent. Kedvező hatása közvetlenül lemérhető a sarjak, hajtások erőteljesebb növekedésén, a terméshozamok emelkedésén. A takart talaj hőmérséklete kiegyenlítettebb, a téli lehűlés mérsékeltebb, de a talaj tavasszal néhány nappal később melegszik fel.
1. ábra: A talajtakarás hatása a talaj nedvességtartalmára
Ezen túl meglévő ültetvényben a biológiai gyommentesítés legjobb módja szintén a talajfelszín mulcsozása. Ezzel egyrészt a herbicidekre fordított kiadások, másrészt a környezetterhelés mérsékelhető. Köztudott, hogy a növényvédelmi technológiák alternatív lehetőségeiről (1. táblázat) gyakran megfeledkezünk, mivel a peszticidek használata viszonylag egyszerű és hatásuk biztos (bár sok esetben környezetszennyező). Gyommentesítő hatású a talaj - főként a vastagabb rétegben leterített - szerves anyaggal (fakéreg, faforgács, istállótrágya, gabonaszalma, törek, lekaszált zöldtrágya, falomb, borsószalma, krumpliszár) való takarása, ami viszont külön figyelmet érdemel, mivel búvóhelyül szolgálhat a kártevők, rágcsálók számára. Bár ez csak részben igaz, mert nem csupán a káros, hanem a hasznos élőlényeknek, rovaroknak is menedéke a mulcs. 1. táblázat: A Biokultúra Egyesület az ökológiai gazdálkodás feltételrendszeréről szóló kiadványában szabályozta a nem növényvédő szerek használatát Talajtakarás (mulcs) Javasolt Megengedett Tiltott Növényi eredetű anyagok eredeti vagy komposztált állapotban. Műanyagból készült takaróanyagok, papír, tüll ill. muszlin anyagok. Minden peszticiddel szennyezett anyag és műanyagok közül a klór-tartalmúak. Ami pedig a rágcsálókat (pl. nyúl, mezei pocok) illeti, a téli talajtakaróba keverhetünk bodza- vagy diólevelet, esetleg mindkettőt, amely gyakorlati tapasztalatok szerint riasztja a rágcsálókat. Ezek híján a gyümölcsfák törzsét műanyag törzsvédőkkel is burkolhatjuk, de vegyszerek kijuttatása is vezethet kedvező eredményre (A szaglószervre ható riasztó készítmények közül a Buvad R, a Cervacol, vagy a Nevibes használható eredményesen, amelyet ősszel kell a fák törzsére felkenni.). A mulcsozás a termelő ill. a kertész szempontjából is igen sok pozitívummal rendelkezik, hiszen hatására jelentősen csökkennek az agrotechnikai munkálatok, egyrészt jóval kevesebbet kell kapálni, öntözni, gyomlálni, másrészt pedig kevesebb trágyára van szükség, mivel ebben a kedvező környezetben a mikroorganizmusok tevékenysége is jelentősen felélénkül. Továbbá könnyebben, tisztábban lehet a gyümölcsöt betakarítani, mert a talaj közelében érlelődő termés nem lesz szennyezett a felfröccsenő sártól. Az esetlegesen lehulló gyümölcs pedig puha felületre esik. Említést érdemlő valószínűsítés, hogy fiatal ültetvényben a talajtakarás csökkenti az ún. újratelepítési betegség kockázatát is. Minden kertészeti kultúrának, növénynek megvan a maga legjobb talajtakarója. Noha a takaróanyagoknak - a sajátos tapasztalatoktól és a helyi adottságoktól függően - igen színes palettája kínálkozik, azonban mindezt nem lehet elvonatkoztatni magától a talaj minőségétől sem. A mulcsozást leginkább a laza szerkezetű, homokos talajokon alkalmazzuk. Könnyebb, homokosabb talajokon a folyamatos talajtakarás megőrzi az egyébként is szűkösen lévő talajnedvességet, és kiválóan véd a szélerózió ellen. Könnyű talajokon a talajtakarás segítségével néhány év alatt jelentősen megnövelhetjük a tápanyagtartalmat. Homokos talajokon a gyümölcsfák tányérját, amelyet öntözés céljára készítettünk, valamint a szőlő sorát kb. 60 cm szélesen takarhatjuk fűnyiradékkal vagy szalmával - nagyon hálásak lesznek érte a növények. Kötött talajokon a mulcsozásnak kisebb szerepe van, de pl. megelőzhetjük vele a felület „csonttá” száradását. Vannak cserepesedésre hajlamos, valamint nehéz, hideg agyagtalajok, kötött talajok, ahol előbb magát a talajt kell rendbe hozni, levegősebbé tenni, s majd csak azután takarhatjuk, de nem minden évben, hanem felváltva, minden második vagy minden harmadik évben. Ez a megoldás különösen alkalmas a kívánatos talajérettség elérésére és fenntartására. Vonatkozik ez főleg az agyagos vályogra, az ún. „heves” talajokra. Egyéb tapasztalat, hogy kötött talajon szoros összefüggés van a talaj folyamatos víztelítettsége és magas káliumtartalma, ill. a szalmatakarás és a Phytophthora fajok okozta gyökér- és gyökérnyak rothadás között. Mély fekvésű, időnként vízborításos területeken határozottan káros a mulcsozás. A talajt itt először ki kell szárítanunk, esetleg a terepet is rendeznünk kell, s csak miután rendbe tettük, takarhatjuk pl. szárító hatású réti szénával vagy gabonafélék szalmájával. Amikor újabb mulcsréteget terítünk szét, ne zavarjon bennünket, ha az előző réteg még nem érett földdé, hiszen a nem teljesen lebomlott talajtakaró jobb szigetelő. A takaróréteg az eső és a napsütés hatására összetömörül, fokozatosan nemezszerű réteggé válik. Két-három hónap alatt a korhadása is megkezdődik úgy, hogy ősszel be lehet ásni a talajba. A takaróanyag kialakítása ill. a takarás művelete komoly odafigyelést, de nem magas szaktudást igényel. Először a talajt lazítóval vagy kapával lazítsuk fel, egyúttal a gyomokat is távolítsuk el, majd a felszínt gereblyézzük simára. Hiszen a felület, ahová a mulcs- vagy a komposzttakarót szeretnénk teríteni, feltétlenül nedves és laza kell, hogy legyen. Friss, nedvdús anyagot, mint amilyen pl. a lágyszárú növények többsége, füvet vagy vegyes kerti hulladékot csak vékony rétegben szabad ráhordani a talajfelszínre. Ha szénben gazdag anyaggal, pl. szalmával, aprított kukoricacsutkával takarunk, közvetlenül a talajra lazán, 1-2 cm vastagon, nitrogénben gazdag anyagokat (trágyával dúsított, érett komposztföldet vagy szaruforgácsot) szórjunk. Hiszen a talajtakaró alatt, a mulcs és a talaj közötti átmeneti rétegben állandóan folyamatos korhadási folyamat zajlik. Ezért van szüksége ennek a rétegnek mindenképpen elegendő mennyiségű oxigénre. Máskülönben - akárcsak a komposztban - káros rothadás indulhat be. Amikor a takarás már elhasználódott, meg kell újítani. A téli takarás valamivel vastagabb lehet, mint a nyári. Arra azonban ügyeljünk, hogy a szerves anyaggal való takarás ne tömörítse meg túlságosan a talajfelszínt és ne indítson el anaerob folyamatokat. A „nagyüzemi” mulcsozáshoz, talajtakaráshoz gépi eszközök is használhatók. Ilyenek az oldalra szóró adapterrel felszerelt szervestrágya-szórók, az állítható kifúvónyílású lengőkéses mulcsozók és az oldalra fúvó függőleges tengelyű kaszálógépek. A leginkább hagyományosnak tekinthető takaróanyag a szalma, melyet leggyakrabban a paradicsom-, a szamóca-, a ribiszke-, a köszméte-, a málna- valamint az almatermesztésben használunk. A szalmatakarás és annak folyamatos fenntartása azonban rendkívül költséges, ezért ma többnyire csak kiskertekben alkalmazható. A takarásban részesítendő felületek pontos meghatározása csupán a kiültetett zöldségnövények és a fiatal gyümölcsfák gyökérzetének talajban elfoglalt helyzete ismeretében lehetséges. A takaróanyag vastagsága pozitív korrelációban van a takarás hatékonyságával, ezért a talajtakarás során arra kell törekedni, hogy a szalmaréteg vastagsága ülepedett állapotban is legalább 10-15 cm legyen. Gyümölcsültetvényben a fák korától és a gyökérzet kiterjedtségétől függően fánként 10-25 kg szalmát ajánlatos a törzs körüli talajtakarásra felhasználni. Külföldi tapasztalatok szerint a szalmával való takarásnak előnye, hogy: - alkalmazása szerényebb vízgazdálkodású, szárazabb területeken is lehetséges, - használata révén elszaporodnak a talajlakó mikro- és makroorganizmusok, nő a talaj biológiai aktivitása, - folyamatos lebomlása permanens tápanyagforrást jelent, - kedvezően hat a talaj szerkezetére, a talajlégzést élénkíti, - csökken a sorközművelés igénye, - a csökkentett művelésszám mind az energiatakarékosság, mind a talajvédelem szempontjából figyelemreméltó, - bizonyos kultúrákban kiküszöböli a szedések alatti taposási kárt, a talaj tömörödését, - érezhető módon csökken a gyomosodás. A szalmatakarásnak persze hátrányai is vannak: - az állandóan vékonyodó réteget időnként (1-2 évente) pótolni kell, - a pentozánhatás elkerülésére fokozott N-ellátást kell biztosítani, - egyes agrotechnikai munkálatokat nehezíthet, hiszen a friss szalmán közlekedő erőgépek könnyen megcsúszhatnak, különösen lejtős területen, ezért vagy ősszel végezzük a szalmázást a szüret után, vagy már nedves, ún. „kazal alja” szalmát használjunk, - a gyökérzet magasabban való elhelyezkedése miatt a takarás megszüntetésekor - öntözés nélkül - növekedés visszaesés és terméscsökkenés várható, - fokozódik a rágcsálók (egér, mezei pocok) betelepülése, - alma esetében túlzottan nőhet a káliumfelvétel, amely ronthatja a tárolhatóságot, - szeles időben a szél elhordhatja a növények mellől az odaszórt takarót, - jelentkezik a beszerzés és a szállítás költsége. 2. ábra: A takaróanyagként felhasználható búza-, rozs-, árpa- és zabszalmák jellemző beltartalmi paraméterei (Bényei et al., 1999)
A hagyományosnak tekinthető szalmás talajtakarás mellett a szerves trágyák alkalmazása is jelentős, bár - hasonlóan a szalmához - inkább mint kisüzemi módszer jöhet számításba. Ebben az esetben a takaróanyag a tápanyagutánpótlás szerepét is fokozottabban betölti, hiszen elsősorban a szerves trágya takarásnál jelentős a takaróanyagból kimosódó tápanyagok mennyisége. Ennek következtében a talaj nitrát-tartalma többszörösére, míg kálium- és foszfortartalma két-háromszorosára nőhet, s ezt feltétlenül figyelembe kell venni a tápanyag-utánpótlásnál is. Talajmikrobiológiai folyamatokra és az élőlényekre gyakorolt hatása rendkívül pozitív, hisz istállótrágya-takarás alatt csupán fél év után is értékelhetően nagyobb a talaj aerob N-kötő, nitrifikáló és aerob cellulózbontó baktériumpopulációja, de a második év tavaszán már nagyságrendnyi különbségek vannak a mechanikusan művelt facsíkhoz viszonyítva. Almaültetvényben végzett kísérletek alapján megállapítható, hogy a szerves trágya-kezelés hatására a talaj nedvességtartalmának alakulása ugyan kedvező, de a gyümölcsök tárolhatósága szempontjából fontos K/Ca arány e kezelés fáinak esetében a legkedvezőtlenebb. A talajtakarás egyik alternatív módja az ültetés után közvetlenül végzett ún. „árnyékoló trágyázás”. A gyümölcsfák törzse körül 0,5-1,0 m2-es területet takarunk 8-10 cm vastagon szerves trágyával vagy tőzeggel. A takarás következménye a jobb eredés és 10-20%-kal nagyobb hajtásnövekedés. Az árnyékoló trágyázást általában egyszer végezzük, nem ismételjük. A viszonylag kedvező áron elérhető kéregzúzalék szintén kiválóan alkalmas talajtakarásra. Belőle lényegesen kevesebb (a gyümölcs tárolhatóságát magas K/Ca arány esetén hátrányosan befolyásoló) kálium jut a talajba. A természetes anyagok közül a kéregzúzalék gyomosodást mérséklő hatása nemcsak a fizikailag takaró (fényt elzáró) hatáson alapul, hanem a fakéreg vizes kivonatában megtalálható allelokemikáliák több növény magvainak csírázását, ill. növekedését gátolják. Ezért a gyomok kéregtakarón való átnövése viszonylag nehézkes, így a takarás élettartama hosszú, felújítására - a szalmához vagy a szerves trágyához viszonyítva - csak később (kb. 3-4 év múlva) kerül sor. A fűrészpor szintén kiváló hatású, könnyen kezelhető, s nem tartalmaz gyommagvakat. Takarás gyanánt inkább az alkalikus talajokra ajánlható, mert közömbösíti azok lúgos kémhatását ill. savanyítja a talajt. Szennyvizek felitatására is előszeretettel használják. A puha fák fűrészpora kitűnő talajtakarója a bogyósoknak (2. táblázat). A kemény fák fűrészporát - szaruliszttel vagy szaruforgáccsal kiegészítve - idős, de ifjított almások esetében alkalmazhatjuk sikerrel. 2. táblázat: A talajtakarás hatása a málna termésére és növekedésére Kezelés Termés % Vesszők hossza m Vesszők száma db/parcella Takarás nélkül 100,00 1,55 17,01 Szalmatakarás 134,10 1,80 22,23 Fűrészportakarás 170,50 1,70 28,92 A takaróanyagok közül a kukoricacsutka és -szár csak aprított formában, és elsősorban téli takaróanyagként jöhet számításba. Szénben gazdag, ezért a kedvezőtlen pentozán hatás elkerülésére, leterítése előtt szórjunk a talajra a nitrogénben gazdag anyagokat is. Gyomirtóval kezelt területről származó kukoricacsutkákat lehetőleg ne használjunk. Tapasztalatok szerint a fenyőtű és a komposztált fenyőkéreg is kitűnő talajtakaró. A lucfenyőtű pl. növeli a szamóca szárerősségét, gombabetegségekkel szembeni ellenálló képességét, s javítja a termés ízét. Leterítése kb. 2-3 cm vastagságban történjen. A komposztált fenyőkéreg továbbá a savanyú talajt kedvelő növények (pl. áfonya) számára is igen kedvező. Nem áll azonban mindig e sokféle takaróanyag rendelkezésünkre, gyakran nagyon is egyoldalú a mulcs összetétele. Ilyenkor különösen célszerű a takaróanyagot bizonyos adalékokkal - kőliszttel, bentonitliszttel (korallalgamésszel) vagy komposztstarterrel - finoman beszórni. A kőzúzalék sok fontos nyomelemet tartalmaz. A bentonit speciális hatásmechanizmusával megköti a felszabaduló tápanyagokat (ionkicserélő képesség). A tengerfenékről származó korallalgamész a biológiailag megkötött mészen kívül számos hatóanyagot és nyomelemet tartalmaz, bár ez hazánkban többnyire nehezen beszerezhető. A komposztstarter-adalékok hatására pedig a mulcs hamarabb elkorhad és még tápdúsabbá válik.
A klímaváltozás Magyarországon egyre érezhetőbb hatásokkal jár. Az országban az átlaghőmérséklet emelkedése mellett gyakrabban fordulnak elő extrém időjárási események, mint például hőhullámok, intenzív esőzések és hosszabb aszályos időszakok. Az elmúlt é...
Jó minőségű aszalványt csak ismert tulajdonságú és aszalható fajtákból lehet készíteni. Meg kell határozni, hogy mely alapanyagból, mekkora mennyiség, mennyi idő alatt aszalható eredményesen. Az aszalás előtt általában nem szabad mosni a gyümölcsöt, csak ...
Az MTI híroldalán találtuk a hírt a rekord árvízzel kapcsolatban. Ötvenegy éves árvízszint-rekord dőlt meg hétfőn a Dráván Őrtilosnál a Mura és a Dráva összefolyásánál - adta ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a tájékoztatást.