Háromszázezer háziszárnyast kell megsemmisíteni Kiskunmajsa Bodoglár településrésze körül, miután Magyarországon is kimutatták a madárinfluenzát. Az még nem nyert megerősítést, hogy a H5N1, azaz az emberre is veszélyes vírustörzsről van-e szó. Ezt még Angliában, a kontroll laboratóriumban vizsgálják. A fertőzött állatokkal kapcsolatba került embereket védőoltással látja el az ÁNTSZ.
Az egyik bodoglári családi gazdaság állattartó telepén kedden észleltek nagyobb mértékű elhullást, ekkor 631 állat pusztult el. Ezt követően döntöttek úgy az illetékes hatóságok, hogy a tenyészetet - azaz 3000 háziszárnyast - teljes egészében leölik. Ez szerdán meg is történt.
Az esetet az előírt helyeken bejelentették és az Országos Állategészségügyi Intézetbe mintát küldtek. Erről pénteken kiderült, hogy madárinfluenza vírussal fertőzött - jelentette be dr. Bognár Lajos, az országos főállatorvos helyettese.
A településrész körül három kilométeres védőkörzetet alakítottak ki, majd elrendelték a tíz kilométeres úgynevezett megfigyelési körzet kijelölését is. Emellett kijelöltek egy "A" területet Kisköröstől a Tisza vonaláig, ahol elrendelték a baromfiak úgynevezett zárt helyen tartását, amit felválthat a madárháló alatti tartás. Kiskunmajsa, Tázlár, Bodoglár, Szank, Harkakötöny, Móricgát, Jászszsentlászló települések zárlat alá kerültek. A "B" terület Bács-Kiskun és Csongrád megye puffer zóna, amely a veszélyeztetett területet választja el a vírusmentes térségektől. A környező megyékből érkezett 20 állatorvos megkezdte a zónán belül a teljes baromfiállomány vizsgálatát. A szűrés azt jelenti, hogy minden háziszárnyast nyilvántartásba vesznek, egészségi állapotát ellenőrzik.
Az Európai Unió előírásai szerint az érintett libatelep egy kilométeres körzetében minden háziszárnyast meg kell semmisíteni, ami azt jelenti, hogy 300 ezer állatot ölnek le jövő hét szerda estig. A háromszázezres leölendő állatállományban liba és kacsa egyaránt van, a többségük kacsa. Az állatokat részben úgynevezett zárt vágással, vágóhídon ölik le, illetve széndioxiddal pusztítják el őket.
A lappangási idő jövő szerdán jár le, akkor lehet a korlátozást fokozatosan enyhíteni. Az országos főállatorvos-helyettes közölte: a fertőzött állatokkal kapcsolatba került embereket védőoltással látja el az ÁNTSZ. Dr. Bognár Lajos azt mondta, egyelőre nem tudják megállapítani, hogy a betegséget honnan hurcolták be az állattartó telepre. Kitért arra is, hogy a járvány megfékezésével kapcsolatos intézkedéseket valamennyi érintett gazdálkodónak végre kell hajtania. Kárukat az állam 100 százalékosan megtéríti.
Az FVM szóvivője, Dékány András felhívta a figyelmet arra, hogy a baromfihús továbbra is biztonsággal fogyasztható, a kereskedelemben lévő tojás és baromfihús biztonságos. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy emberi fertőzés történjék boltokba került baromfihústól, mert a körzetből nem került ki fertőzött baromfi.
Szombaton délelőtt összeül a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság és döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket vezetnek be a Kiskunmajsa körzetében történt madárinfluenza fertőzés miatt - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgató. Geiger János elmondta, hogy a fertőzés miatt bevezetendő intézkedésekről a bizottság ülése után adnak tájékoztatást.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.