Mint a legtöbb háztáji állatot, a kutyát is több ezer évvel ezelőtt szelídítette magához az ember, azzal a különbséggel, hogy a kutya őse állítólag önként szegődött a kétlábúakhoz. Erről van egy csodálatos történet is, mely szerint az ősasszony vacsorát készített a barlangjában, s az illatra, valamint a felhalmozott csontokra egy farkas osont oda. Nem bántotta, s eleinte nem is merészkedett közelebb, csupán eltakarította az elhajított maradékokat.

Ahogy telt az idő a farkas jelenléte megszokottá vált az őscsalád közelében, s rövidesen házőrzővé vált. Az ételért cserébe ugyanis védeni kezdte a területet és jelzett, ha más ragadozó mászkált a környéken. Az ősférfi felismerte benne a lehetőséget, így hamarosan magával vitte vadászni is. Így történt hát, hogy az őskutya és az ősember szövetségre lépett.

S ez a szövetség barátsággá alakult. A kutya hűségesen védelmezi gazdáját, meghallgatja, s bár nem érti minden szavát, mégis képes enyhíteni az ember fájdalmán, magányán és felvidítani őt. Olyan társat kapunk egy négylábú képében, amilyent bizony ember személyében talán sosem találnánk. A feltétlen szeretet és odaadás már ritka, ahogy a hűség és az odafigyelés is. Mindezt egy kutya képes megadni az embernek, s ha mindössze röpke tizennégy évig is, de hihetetlenül nemes és önzetlen barátunk marad, ameddig teheti.

Persze az ember nem mindig szolgál rá ezeknek a nagyszívű állatoknak a szeretetére, de ők akkor is kitartanak mellettünk és csak ritkán hagynak el. A rossz hírű és természetű kutyák pedig nem önszántukból válnak agresszívvé és kezelhetetlenné. Minden csak a nevelésen múlik, hiszen a kutyák alaptermészete már rég nem egyezik a farkasokéval. Szükségük van ránk, s nekik is rájuk, egymás által fejlődhetünk.

S most következzen néhány elbűvölő fotó azokról a gyerekekről, akik kutyáikban meglelték a legjobb játszópajtást. Náluk bizony az egészséges lelki fejlődés garantált, hiszen egy állat sokat ad és tanít egy gyermeknek. Lapozz a képekért.