Itt az őszi búza vetésének az ideje, de az ország termőterületének egy részén ismét áll a víz, vagy olyan sáros a föld, hogy a munkát nem lehet megkezdeni. Kérdés, mennyi gabonát tudnak majd jövőre a gazdák betakarítani. Az országos gabonatanács adatai szerint közel hatszáz ezer hektáron tudnak idén őszi búzát vetni a termelők, az átlagos egymillió hektár helyett.
Csike György, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (MAGOSZ) megyei elnöke elmondta, Tolnában is vannak gondok bőven, a Kapos-Koppány völgyben, Regöly, Szakály, Hőgyész körzetében, a Sárközben és Báta környékén a felázott vagy belvizes talajon még áll a kukorica, amit nehéz lesz betakarítani. A mocsaras részeken egy hónap múlva akkor is gondok lesznek, ha egy csepp eső sem hullana.
A kölesdi Varga András, a gabonatermelők Tolna megyei választmányának elnöke is megerősítette ezt. Mint elmondta, a magas szárítási költségek miatt igyekeznek kitolni a kukorica betakarítását a termelők. A nyáron learatott búzának szabad egyedül a helye, de kalászost kalászos után nem célszerű vetni a gombafertőzés nagy esélye miatt. Mi marad tehát, tette fel a kérdést Varga András, majd meg is válaszolta: a napraforgó és a kukorica helye.
Tolna megyében egy átlagos évben 55-60 ezer hektáron vetnek őszi búzát, idén várhatóan ennél húsz százalékkal kevesebbet. Ebből adódik, hogy a most is nagyon keresett búza helyzete jövőre sem változik, jó árra lehet tehát számítani. De hiába a kecsegtető magas ár, ha nincs hová vetni.
Az optimális vetési idő ugyan október 10 és 25 között van, de volt már rá példa, hogy decemberben is vetettek búzát a gazdák. Sok helyen az átázott talajon szántani sem lehet vetés előtt, ezért a tárcsás megoldást javasolja a szakember. Az így előkészített talajon - kényszerhelyzetben - akár műtrágyaszóróval is kiszórható a mag.
A megye egyik legjelentősebb integrátora a Szekszárdi Növény Zrt. leányvállalataként létrehozott Szekszárdi Bioráma Kft., ügyvezetője, Molnár József elmondta, havonta cserélnek véleményt a termelőkkel. "Legutóbb öt megyéből jöttek ide a gazdák, és abban mindnyájan egyetértettek, hogy az őszi helyzet rányomja bélyegét a jövő évi bevételükre is. Ezért nehéz tanácsot adni: vessenek, vagy ne vessenek a bizonytalan területeken."
Molnár József elmondta, volt olyan termelő, aki úgy látta, nem érdemes a vetőmagra, műtrágyára, növényvédőszerre és a gázolajra költenie, hiszen a területalapú támogatást akkor is megkapja, ha nem veti be a területét. Így kockázat nélkül jut némi bevételhez. Mindenkinek magának kell eldönteni mi a jó megoldás a számára. Tény, nyáron a betakarítás idején, ha magas ára lesz a terménynek, már nem lehet azon siránkozni, hogy mégis vetni kellett volna.
Folyik a kukorica betakarítása
Elhúzódó munkákra számítanak a szakemberek, hiszen a termelők érdeke az, hogy minél kisebb víztartalmú terményt tároljanak. Tolna megyében idén is száztízezer hektáron vetettek kukoricát a gazdák. Az integrátorok szerint közepes termés várható, ami megyénkben a jobb területeken hektáronként tíz tonnát, míg a problémás helyeken öt tonnát jelent.
"Hiába van magas ára a kukoricának, a különbözetet elviszi a szárítás költsége" - véli Csike György, a MAGOSZ megyei elnöke. Saját példáját említette: a múlt héten 23-as víztartalmú terményt vágtak le. Ezt kell 13-asra szárítani, aminek költsége tonnánként hatszáz forint. Ráadásul szárítója, nagyobb raktára az integrátoroknak van, mobil szárítóval csak kevés kistermelő rendelkezik.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.