Hatalmas siker – Magyar díjazott a világ egyik legrangosabb fotópályázatán!
Szerző: szelesiferenc
Frissítve: 2025. március 6.
Hatalmas sikert ért el Kudich Zsolt, a National Geographic zsűrije ugyanis az egyik legjobb természetfotónak tartotta az általa készített képet! Megmutatjuk 2016 legszebb természetfotóit!
Több ezer kép közül a harmadik helyezést érte el Kudich Zsolt Nagy kócsagok című képe a világ egyik legrangosabb fotópályázatán, az állatok akcióban elnevezésű kategóriában.
Az immáron 128 éves National Geographic 10 éve rendezte meg az első nemzetközi pályázatát, 2016-ban összesen négy kategóriában lehetett nevezni, Tájképek, Állatportrék, állatok akcióban és az Ember és Természet kapcsolata témakörben. A zsűri értékelte a képek kreativitását, a felvételek minőségét, de nézték az ötlet illetve a tartalom eredetiségét is.
Érdekesség, hogy a zsűri a neves magazin szenior képszerkesztőiből és független szakemberekből állt, akik összesen három körben értékeltél a képeket. A következő oldalon megmutatom a nyertes fotókat, köztük Kudich Zsolt művét is!
A verseny nagydíjáért egy 10 000 dolláros galapagosi utazás járt, amit Greg Lecoeur, francia fotográfus nyert meg, víz alatti akciófotójával.
Ember és Természet kapcsolata kategóriában Vadim Balakin, élet és halál című képe lett a nyertes, melyen egy jegesmedve teteme látható a Spitzbergákon. Az állat vesztét valószínűleg az okozta, hogy nem talált elég táplálékot magának.
Tájkép kategóriában Jacob Kaptein fotója diadalmaskodott, amit Küzdelmes élet címmel látott el. A képen egy ártéri fa küzdelmét láthatjuk a túlélésért. A következő oldalon megnézheted Kudich Zsolt fotóját is!
Állatportrék kategória legjobb fotójának Varun Aditya művét választották, melynek címe Csábítás az erdő mélyére.
A csodálatosan szép fotó januárban készült, napfelkelte idején, és ezeknek a meseszép madaraknak a küzdelmét mutatja be. A fotózáshoz több napos tervezés szükségeltetett, illetve három távirányítású fényképezőgépre, 1 hét alatt több mint 11 000 felvétel készült el.
A nem mindennapi kép a Kis-Balatonnál, Balatonhídvégen készült, és azért is különleges, mert ezen a területen volt az utolsó menedéke a Magyarországon élő nagy kócsagoknak. A vadászatuk miatt, illetve a vizes élőhelyük lekapcsolása okán összesen 20 pár élt ebből a nemes madárból 1921-ben, azóta viszont több mint 5 000 állat él az országban, ez pedig a magyar természetvédelem nagy sikere, köszönjük!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.