A vetés az egyik olyan munkaművelet, amelynek hibáit a termesztés-technológia további beavatkozásai során kijavítani már nem lehet, így ezt a technológiai eljárást már előretekintve megfelelő időben és módon, a korszerű vetéstechnikákat előtérbe helyezve kell elvégezni. A hazai kukoricatermesztésben, a vetés vonatkozásában, a pneumatikus rendszerű (szívó légáramú) szemenként vető gépek szinte egyeduralkodók.
A gyakorlatban mind a sorba-, mind a szemenként vető gépekkel végzett vetési munkaműveletnek termés meghatározó hatása van. A vetés minősége közvetlenül befolyásolja a kelést, a növények fejlődését, az állomány kiegyenlítettségét valamint mindezeken keresztül a termés mennyiségét és minőségét is. Ennek megfelelően a vetőgép gyártók műszaki fejlesztéseik során a gépek területteljesítményének növelése mellett természetesen elsősorban a vetés munkaminőségének javítását helyezik előtérbe. A vetőgépek munkaminősége szoros összefüggéseket mutat a vetés, a gépkialakítás illetve a különböző vetőmag-frakciók kapcsolatában. A vetőmagvaktól függően jelentős mértékben mutathatók ki a növények közötti anatómiai, morfológiai és agronómiai különbségek, melyek befolyásolják a vetést és ezáltal a növényi fejlődést. A növények egyes tulajdonságainak variációs lehetőségei – mint pl. a tenyészidő; a növényi méretek; formák; ezermagtömeg, stb. – fontos adatokat szolgáltatnak a kiválasztható vetőgép-konstrukciókhoz.
Az egyes vetőelemeken (vetőkocsikon) belüli vetőszerkezetek kialakítására is a kivetendő magvak alakja, nagysága, térbeli kiterjedése, valamint azok ezermagtömege alapján került sor. Mind a mechanikus, mind a pneumatikus rendszerű vetőszerkezetek esetén ezek a jellemzők határozzák meg a pontos vetést, ezáltal megteremtik a termelés biztonságának egyik fontos feltételét. A gépfejlesztéseknél – természetesen – a sokoldalú alkalmazhatóság (a különböző növények magvainak kivetése) is érvényesül, amely a gépfejlesztéseknél nem egy esetben magával hordozza a kompromisszumos megoldásokat is. A ma használatos vetőszerkezeti konstrukciók kétféle rendszer szerint épülnek fel: mechanikus, ill. pneumatikus kialakításúak lehetnek. Ugyancsak különbség van a gépek között a növények sortávolsága miatt is, így a normál (gabona) sortávolságú növények (pl. őszi búza, tavaszi árpa, borsó, stb.) magvainak vetésére a sorbavető, míg a széles sortávolságú (45-80 cm) kapásnövények (pl. kukorica, napraforgó, cukorrépa, stb.) magvainak vetésére a szemenként vető gépeket használják.
A gépek vetőszerkezetein belül a vetőmagvak mérete/alakja/ezermagtömege különböző gépbeállításokat kíván meg, amelyek az egyes szerkezeti elemeknél külön-külön is jelentkeznek. Ezek többek között a következők lehetnek:
Az előzőeknek megfelelően a vetés jó munkaminőségét, már előre – a gépek üzembe helyezése előtt – a vetőgépek felkészítésével, megfelelő gépbeállításokkal, a beállítások helyességének ellenőrzésével és gondos gépüzemeltetéssel lehet biztosítani.
A kukoricavető gépeken a következő főbb szerkezeti elemek találhatók meg: a gerendely vagy vázszerkezet; a vetőelemek (vagy vetőkocsik); a meghajtó szerkezet a járókerekekkel; a hidraulikus rendszer az egyes részegységek működtetésére; a nyomjelzők és az egyéb kapcsolt vagy rászerelt kiegészítő egységek.
a gerendely vagy vázszerkezet a gép szilárd felépítését szolgálja, amelyre a funkcionális részegységek vannak felszerelve. A zártszelvényű gerendely a munkaszélességtől függően merevvázú, egymás felett/mögött elhelyezett kettősvázú és egy- vagy mindkét oldalon hidraulikusan kitolható – teleszkópos – megoldású lehet. A gerendely egy része lehet a központi mag- és műtrágyatartály is, amely így teherviselő elemként működik. A gerendelyre van felerősítve – a traktor-munkagép kapcsolattól függő – hárompontos függesztő- vagy a vonószerkezet is. A szemenként vető gépek vázát gumiabroncsozású járókerekek támasztják alá. A legtöbb gépen két járókerék található meg, de – a nagyobb munkaszélességek esetén – vannak 4-6 járókerekes változatok is. A vetőszerkezetek meghajtására is – a legtöbb gép esetében – a járókerekeket használják. A központi hajtású gépeknél egy elosztó (előtét) tengely adja át a hajtást a vetőszerkezeteknek. Ezeken olyan központi áttétel-változtatási megoldást alkalmaznak, amely több fokozatú fogaskerekes hajtóművet (Norton-szekrény) vagy lánchajtás esetén több fokozatú lánckerék-csoportot tartalmaz.
A vetőelemek (vetőkocsik) a gép vázához olyan tartóbilincsekkel csatlakoznak, amelyek lehetőséget biztosítanak – a kapásnövények sortávolságának megfelelő – (általában 45-80 cm közötti) átállításukra. Az elemenkénti vetőszerkezetű gépek vetőkocsijainak felfüggesztése paralelogramma – némely gépeknél paralel-tandem – megoldású, ezáltal a vetőkocsik jól követik a talajfelszín hossz- és keresztirányú egyenlőtlenségeit. Az elemek egymástól függetlenül is elmozdulhatnak, ami igen fontos a vetési mélységegyenletesség betartása szempontjából. A vetési mélység elemenkénti beállítására – soronként – egy mechanizmus szolgál, de több gépnél a csoroszlya csap furatos reteszelésével lehet a vetési mélységet változtatni. A különböző szemenként adagoló vetőszerkezetek a magvak egyenkénti megfogására és továbbítására készülnek. Ezek a vetőszerkezetek 10-30 db/s magadagolással (vetési frekvenciával) dolgoznak, és emellett igen nagy pontosságú adagolást biztosítanak.
A széles körben elterjedt pneumatikus, szívólevegős vetőszerkezetekben egy szívott és atmoszférikus tér található meg. A két teret furatokkal ellátott vetőtárcsa választja el. A normál nyomású magtérbe a vetőmagvak – a felül elhelyezett magládából – egy beömlőnyíláson keresztül – gravitációs úton – jutnak. A nyomáskülönbség hatására ezután a magvak feltapadnak a forgó vetőtárcsa furatsorára, és mindaddig ott maradnak, amíg a tárcsa el nem éri a kiejtés helyét. Itt a vákuum megszűnik és a magvak a csoroszlya által nyitott vetőbarázdába hullanak. A kettős és több magvas vetést a különböző lesodró elemek akadályozzák meg. A furatos vetőtárcsák cserélhetők, a furatok átmérője a magvak méretéhez igazodik, míg a vetőtárcsákon lévő furatok száma – a fordulatszám szabályozás mellett – a tőtávolság változtatásának egyik módja. Az elemenkénti vetőkocsikon elhelyezett magládák a vető alapanyag befogadására szolgálnak. A magládák méretét (űrtartalmát) úgy választják meg, hogy abba több órányi vetéshez elegendő vetőmag férjen el. Magládák térfogata – géptípustól függően – általában ~ 20-50 dm3. A vetőszerkezetek alatt elhelyezett csoroszlyák feladata a vetőmagvak meghatározott mélységbe juttatása. A csoroszlyák a talajfelszínén egy kis vetőbarázdát nyitnak, amely gondoskodik a vetőmag befogadásáról. A gyakorlatban a csoroszlyák csúszó (ékes) vagy tárcsás (ikertárcsás) kivitelűek. A csúszó csoroszlyák elemenként cserélhetők, igazodva így a kivetendő magfajta megkívánt vetési mélységéhez. A tárcsás csoroszlya-párokat (öntisztító gumival borított) talajkövető kerék-párok támasztják alá a megfelelő – egyenlő – vetési mélység biztosítása céljából. A magtakaró, magnyomó kerekek a vetőanyag – (nedves) barázdafenék megfelelő kapcsolatáról gondoskodnak. A vetőkocsik végén elhelyezett tömörítő kerekek kialakítása, elrendezése és profilja igen változatos lehet, feladatuk az, hogy a vetést befejezve a magágyat megfelelően visszatömörítsék, elősegítve így a jó szántóföldi kelést és a növénykék további fejlődését. A gerendely két végére kengyelekkel (csavarkötéssel) vannak felszerelve a tárcsás nyomjelzők. A nyomjelzők – a vetőgép munkaszélességétől függően – 1-2 vagy 3 tagból állnak, végükön állítható hosszúságú karral és tárcsával szerelve, amely e tárcsa segítségével jól látható barázdát húz a géptől jobbra vagy balra a vetetlen talajfelszínen. A nyomjelző barázdát követve lehet a fordulók utáni, fogások közötti, sorcsatlakoztatást megoldani. A nyomjelzők mozgatása, a pneumatikus vetőszerkezet ventilátor hajtása, a teleszkópos vázak mozgatása, némelyik gép esetében a vetőelemek felemelése/leengedése hidraulikus rendszerű. Ehhez energiaforrásként kisebb vetőgépeknél az üzemeltető erőgép hidraulikus körét használják fel. Nagyobb munkaszélességű gépeknél saját hidraulikus rendszer tartozik a vetőgéphez, amelynek hidraulika szivattyúját a traktor teljesítményleadó tengelycsonkjáról hajtják meg.
A szemenként vető gépek egyéb kiegészítő berendezései közé tartoznak – a kapcsolt vagy rászerelt – starter műtrágya kiadagoló, vegyszer (talajfertőtlenítő, herbicid-) kijuttató adapterek, és a vetőszerkezetek működését értékelő, ellenőrző elektronikus készülékek. A vetőgépek egyrésze nemcsak a hagyományos, szántásos termesztéstechnológiákban, hanem kiegészítő szerelvényekkel a szántás nélküli, csökkentett menetszámú (vagy direktvetéses) technológiákban is alkalmazható.
A „Mezőgazdasági gépek katalógusának adatbázisa 2007” című on-line kiadványban 13 ország 35 alaptípusú vetőgépének 764 különféle változata található meg. Néhány típusváltozat főbb technikai jellemzői az 1. táblázatban kerültek összefoglalásra.
A kukoricavető gépek esetében az egyik legfontosabb beállítási művelet a hektáronkénti magszám ill. tőszám (helyesen: magtávolság) beállítása. Kiemelnénk, hogy annak beállítása, és nem meghatározása. A szükséges tőtávolság (ill. az ebből adódó tőállomány) meghatározása agronómiai feladat, amelynek során az elérni kívánt hektáronkénti növényszámból visszaszámolva határozzák meg a kívánt értékeket a csíraképesség, a talajállapot, a magágy minőség és esetleg még az alkalmazott üzemelési sebesség függvényében. Az így meghatározott, hektáronként kiadagolandó magszámot, ill. sortávolságot is figyelembe véve, elérendő tőtávolságot már a felszíni próbavetésnél könnyen ellenőrizni lehet.
A kivetendő mag mennyiségének (vetőmagtömegnek) kiszámítására több módszer szerint nyílik lehetőség. A kukorica vetőmagvak – a vetés szempontjából szükséges – főbb jellemzőit a 2. táblázat tartalmazza.
A vetési szezon végén ürítsük ki a vetőmag-, műtrágya-, mikrogranulátum tartályokat, mossuk át azokat. A vetőgép élettartamát növelhetjük, ha a vetési szezon befejeztével a gépet gondosan letisztítjuk, a hajtóláncokat, vetőtárcsákat leszereljük és konzerváljuk, ellenőrizzük a kopó alkatrészeket, s ha kell kicseréljük azokat. Célszerű a gépet üres, tiszta tartályokkal, száraz (lehetőleg szilárd padozatú, fedett) tárolóhelyen megfelelően alábakolva tárolni
A téli borsó vetése izgalmas kertészeti projekt, amely lehetővé teszi, hogy a természet ritmusát követve már tavasszal az elsők között szüretelj friss, zsenge borsószemeket. Ha te is megpróbálkoztál ezzel a módszerrel, gratulálok, a nehezén már túl vagy! ...
A téli sarjadékhagyma (Allium fistulosum), vagy ismertebb nevén metélőhagyma, az egyik legpraktikusabb növény, amit kertben vagy cserépben nevelhetsz. Ez a strapabíró, évelő hagymafajta nemcsak jól tűri a hideg időjárást, hanem egész évben friss zöldet bi...
A gyümölcsfa ültetése ősszel bátran kivitelezhető, hiszen a talaj hőmérséklete még meleg, és a csapadékosabb idő kedvez az új hajtásoknak. De hogyan is láss hozzá? Milyen lépéseket érdemes követni, hogy a fiatal fa sikeresen megeredjen és a következő évek...