A cseh kormány folytatja a keményítőalapú burgonya termelésének támogatását az év hátralévő részében és 2008-ban is, jelentette a cseh hírügynökség üzleti szekciója. A cseh kabinet júniusi döntése szerint a kormány évente mintegy 90 millió cseh koronával kívánja kiegészíteni az EU közvetlen támogatását. A Cseh Köztársaság évi burgonyakeményítő kvótája 33.600 tonna.
A brit burgonya-feldolgozó – a Walker – elhatározta, hogy megszünteti a burgonya behozatalát az EU más országaiból és a „chips” gyártásához 100 %-ban brit termelők által előállított burgonyát kíván felhasználni, ezzel is támogatva a hazai termelőket. Az erre vonatkozó marketing akció, amely augusztusban kezdődik, egy új logo bevezetését is tartalmazza. John Goldstone, a Walker marketingért felelős alelnöke azt is jelezte, hogy az új csomagoláson a gyártás során keletkezett széndioxid kibocsátás is szerepelni fog (carbon label), ezzel is jelezve a Walker elkötelezettségét a mellett, hogy méri és csökkenti a termékei gyártása során keletkezett szénkibocsátást. A csak brit alapanyagú termékek július 9-től jelennek meg a piacon, a sokrétű marketing kampány pedig augusztusban indul.
A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a burgonya termelői ára az év első 4 hónapjában 7l,7 %-kal magasabb az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva.
A lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Lengyelországban 2006-ban 10,4 millió tonna burgonyát állítottak elő, ebből 1,43 millió tonna volt a korai burgonya. Az elmúlt évben 207.000 tonna burgonyát importáltak, ezen belül 202.000 tonnát az Európai Unión belül.
A nedves és meleg időjárási körülmények gondot okozhatnak a burgonya termelésében Észak Európában. A jelzések szerint a burgonyavész igen elterjedt és, ha az idő nem fordul szárazabbra, jelentős kárt okozhat.
Az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban a legrosszabb a helyzet. Néhány főbb területen szárítással próbálkoznak, hogy a vész a gumókat ne érje el, de többnyire hiába. A szakértők véleménye szerint néhány kelet-európai országban is megjelent a burgonyavész, de miután ezekből az országokból kevés az információ, nem lehet tudni, hogy mi a valós helyzet. Az ipari szakértők jelzése szerint a burgonyavész elleni permetezőszer csak korlátozott mennyiségben szerezhető be, ez azt jelenti, hogy nem minden termelő tud permetezni. Ez a helyzet egész Európára jellemző. Az Egyesült Királyság néhány területén az elmúlt 3 hét esőzései miatt a területek több mint 48 órán keresztül víz alatt álltak és a termés használhatatlanná vált. Észak-Európa időjárási körülményei bizonyára hatással lesznek a burgonya árára és kínálatára is. A rövidtávú tárolás ismét okozhat problémákat. A legutóbbi szezonban a tárolási problémákat az augusztusi és szeptemberi késői esőzések okozták.
Az elmúlt hetek esőzései a meleg időjárással párosulva az elmúlt évtizedek legkomolyabb burgonyavész fertőzését okozhatják Európában. Gary Franc a Wyoming-i Egyetem Növényvédelmi Tanszéke patológusa szerint a burgonyavarasodás világszerte elterjedt, súlyos betegség. A zéró toleranciát kimondó szabályozás miatt komoly lehet a termelők anyagi vesztesége.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.