Háromféle metszésről fogok most beszélni nektek, de előre leszögezem, hogy nem kell megijedni egyiktől sem, egyszer kell megtanulni, és utána már simán fog menni minden. Nézzük tehát ezeket a fontos metszési feladatokat!
Metszés ültetés idején
Szükséges megteremtenünk a kiegyensúlyozott viszonyokat a visszametszéssel csökkentett gyökérmennyiség és a föld feletti részek között, miután elültettük a cseresznyefát, ezzel tudjuk megkönnyíteni az eredést. Távolítsunk el minden vesszőt, ami a sudárral vagy a vázágakkal versenyez, illetve az ágak felső oldaláról induló és függőlegesen felfelé törő vesszőket. Ez azért fontos, mert ezáltal segítünk abban, hogy a fánk szép, formás legyen a későbbiekben.
A cseresznyefa koronaalakító metszése
A koronaszerkezet felépítésétének első lépéseként válasszunk ki vázágnak három vagy négy erősebb vesszőt, lehetőség szerint egyenletes távolságra elosztva a törzsön. A többi vesszőt tőből metsszük le, ezután a vázágakat kurtítsuk meg nagyjából kétharmadukkal, úgy, hogy vízszintesen egy síkba kerüljenek a csúcsuk, és külső rügyben végződjenek. Vágjuk vissza ehhez igazítva a sudárvesszőt úgy, hogy 120 fokos legyen a fa csúcsát és a vázágak csúcsait összekötő háromszög felső szöge. A következő 3-4 évben ismételten metsszük vissza sudárvessőt és a vázágak vezérvesszőit.
A cseresznyefa fenntartó metszése
A cseresznyefa ötödik-hatodik évétől kezdjük meg visszafogni a fa koronamagasságát, úgy, hogy a sudarat a legközelebbi ágemeletig, vagy egy középről induló, vízszintesen kiágazó ágig visszavágjuk. Ugyanígy vágjuk vissza a vezérágakat is, valamelyik, a koronából kifelé mutató ágra visszaugorva. A vezérágak mentén nőtt többi vesszőt kötözzük le vízszintesre, ezzel növeljük a terméshozamot és csökkenthetjük a növekedési erélyt.
Később aztán nagyobb ágakat is kivehetünk a koronából, ill. megritkíthatjuk a zavaró, másokat a növekedésükben hátráltató vesszőket. Ezeket a ritkító metszéseket a cseresznyefákon már rögtön a szüret után elvégezhetjük, július és augusztus között, a fa lombos állapotában. Ebben az időszakban sokkal gyorsabban gyógyulnak a metszési sebek, mint a fa nyugalmi állapotában; ezzel pedig a fertőzés veszélye is csökken.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.