Június 29-e, Péter-Pál napja az egyik leggyakoribb időpontja az aratás kezdetének, noha Vid (június 15.) és István napja (június 24.) ugyancsak elterjedt dátumok voltak. Kevés népszokás fűződik a naphoz, az aratás vagy más néven a takarás befejezését sokkal jelentősebb eseményként tartották számon. Péter-Pálkor a Dunántúlon a gazda kezdte meg jelképesen a betakarítást, a Csallóközben pedig gyümölcsevési tilalom lépett érvénybe.
Ez az időszak azért is nem bővelkedik ünnepekben, mert a termény betakarítása annyira igénybe vette az emberek erejét és idejét, hogy nem értek rá pihenni, mulatozni.
Ami az eszközöket illeti, egészen a XIX. század közepéig sarlóval, egy rövid nyelű, félhold pengéjű szerszámmal arattak. Az arató a bal kezében marokra fogott gabonaszálakat elvágta a sarlóval, majd a levágott gabonacsomót a tarlóra dobta. A nyomában járó marokszedők csomózták kévévé a levágott gabonaszálakat. A kasza az 1860-as években kezdte kiszorítani a sarlót.
A gabona betakarítása aratóünneppel végződik. A munka végeztével a lányok gabonaszárakból és kalászokból megfonják az aratókoszorút, majd feldíszítik virágokkal: pipaccsal, búzavirággal, szarkalábbal. A koszorút rúdra vagy botra helyezik, amit két erős legény visz, nyomában az éneklő aratókkal. A „díszmenet” végén előkerülnek a borospoharak, megterítik az asztalokat, s muzsikaszó mellett hatalmas mulatozást csapnak. A betakarításkor nagy figyelmet kell fordítani az esős idő miatt megjelenő "gombásodásra", és a helyenkénti viharkárokra. Az esős idő növelheti a költségeket a szárítók szükséges többletteljesítménye miatt. A gazdák idén az előrejelzés szerint majdnem 300 millió tonna gabonát takarítanak majd be, szemben a tavalyi 250 millióval. Búzából 17 százalékkal, kukoricából 25 százalékkal lesz több az előző idényhez képest.
Őszi búzát mintegy 1,2 millió hektáron vetettek, a szakemberek hektáronként 4,6 tonnás hozammal számolnak. Az árpa betakarításával országosan már több mint ötven százalékban végeztek. A repce negyven-ötven százalék körüli mennyiségét ugyancsak a magtárakba hordták. Őszi búzát egymillió-százhuszonnégyezer hektáron vetettek a gazdálkodók. Ez közel tizenkétezer hektárral több, mint a 2007-ben betakarított terület nagysága. Az előzetesen becsült termésátlag 4,6-4,7 tonna hektáronként, így a betakarítható termésmennyiség ötmillió-kétszázötvenegyezer tonna körül várható, amely harminc százalékkal több, mint a 2007-es produktum.
Tavaszi árpából az elvetett terület 130.066 hektár, amely a tavalyi betakarított területnél tizenkétezer hektárral kisebb. Az előzetes becslés szerint a termésátlag 3,6 tonna hektáronként, az össztermés pedig várhatóan 471.660 tonna körül alakul. Ez a mennyiség huszonnyolc százalékkal több, mint az előző évi volt. Bár térségenként változnak a termésátlagok, a szakemberek szerint alapvetően helyes az agrártárca becslése: várakozásuk szerint például őszi búzából a tavalyinál egymillió tonnával többet, ötmillió tonnát takaríthatnak be a gazdák. Ráadásul a termést, ha az időjárás kedvező marad, döntő részben étkezési búzaként lehet értékesíteni. A tavalyinál 50-70 százalékkal több bevételre számíthatnak a termelők, emellett a szükséges raktárkapacitás is adott.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.