Bemutatunk három őshonos juhfajtát, melyeknek mindegyike rendkívül nagy értéket képvisel.

Magyarországi juhok története

Cigája

Magyarországra a XVIII. század végén került a Balkánon és Románián keresztül. Szokták nevezni még zombori juhnak, illetve oláh juhnak is.
Elterjedését elősegítette, hogy nem kettős, hanem hármas hasznosítású: húsa és teje mellett gyapja is értéket képez. Ez az alapvetően hegyi juh kiválóan alkalmazkodott az alföldi környezethez is, így rövid idő alatt elterjedt. Legnagyobb arányban a Duna-Tisza közén tartották, és itt is maradt fenn későbbiekben is, elsősorban a paraszt gazdaságokban.

Magyarországon állandó, de kisebb állományban van jelen, ezért nem veszélyeztetett fajta.

Napjainkban két változatban található meg hazánkban. Mindkettőre jellemző a sutaság, szarvtalanság, ritkán a kosnak fejlődik csavaros alakú szarva. Közepes termetű, hosszú, lelógó fülek jellemzik.

Gyapja fehér, néha sötét szálakkal tűzdelt, eje és lábai feketék, bőre, húsa sötét színű, erősen pigmentált. Évente általában egyet ellik. A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, törzshosszuk 80 cm, magasságuk 60-65 cm. Rendkívül edzett, ellenálló fajta, a Magyar Juhtenyésztő Szövetség ma már önálló fajtaként különíti el.
A cigája hízékonysága figyelemre méltó, ugyanis felülmúlja más parlagi juhok hízékonyságát. A fajta húsa nagyon finom, porhanyós, jó ízű, nem faggyúszagú.

Racka

Őse, az arkal Délnyugat-Ázsiában élt. Bökönyi Sándor kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében. Két típust különböztethetünk meg: az alföldi és a hegyvidéki rackát.
Az alföldi racka V-alakban felálló pödrött szarvval rendelkezik. Ez a szarv valószínűleg mutáció következménye, azonban mostanra az egyik legnagyobb értéket képviseli, mivel ez teljesen egyedülálló sajátosság.

A következő oldalon folytatom!

Forrás: Wikipédia